Egyre több iskolában kerül elő az okostelefon

|

A középiskolás diákok nagy többsége rendelkezik saját okos eszközzel, közel harmaduk pedig használja a mobilt tanórán is.

Szinte minden 16 éves diák rendelkezik saját mobiltelefonnal, közel harmaduk pedig használja a mobilt még tanórán is - derült ki a Magyar Telekom megbízásából a Kutatópont által készített országos, reprezentatív felmérésből. A középiskolai korosztályban nincs hiány digitális eszközökből: a diákok több mint felének van saját laptopja, 36 százalékának tabletje, mobiltelefonnal pedig már a 14 éveseknek is 93 százaléka rendelkezik. A válaszadók közel felének van olyan tanára, aki digitális megoldásokkal színesíti a tanórát. A diákok persze azt szeretnék, ha ez az arány 100 százalékos lenne. A digitális tanár legfőbb ismérve szerintük, hogy különböző mobil alkalmazásokat használ az órán, elektronikusan adja fel a házit és érdeklődik a legújabb technológiai trendek iránt.

A megkérdezett fiatalok 26 százaléka ismer valamilyen tanulást segítő alkalmazást, körükben legnépszerűbbek a nyelvtanulást megkönnyítő applikációk. A diákok úgy látják, hogy elsősorban a természettudományos tantárgyakat, például a matematika vagy fizika órákat lehetne a leginkább feldobni digitális módon.

A felmérésből kiderült, a diákok szívesen használnák mobiljukat tanulásra is. A Magyar Telekom ezért is döntött úgy, hogy nagy sikerrel futó Legyél Te is Informatikus! programját átalakítva, kibővítve a T-Systems Magyarországgal közösen idén olyan játékot hirdet, amely immár nemcsak az informatikát, hanem szélesebb körűen a digitális eszközökben rejlő edukációs lehetőségeket népszerűsíti.

A 2018-as LEGYÉLTEIS! megmérettetésre középiskolás diákokból és mentortanárukból álló csapatok jelentkezhetnek, akik digitális eszközöket használva különböző tantárgyak mentén oldanak meg olyan feladatokat, ahol a tárgyi tudás és a kreativitás egyaránt számít. A kölcsönös tanulásra hangolódás jegyében a diákok így új perspektívából ismerhetnek meg egy-egy témakört, míg a tanárok egyes applikációk használatába nyerhetnek betekintést. A verseny végén, közönségdíjért pedig egy, a saját iskolájukat bemutató videót kell elkészíteniük a csapatoknak.

Az egyes tantárgyak feladatait szakmai zsűri bírálja el: Kutrovácz László, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium kémia-biológia szakos vezetőtanára, Balatoni József (Jocó bácsi), történelemtanár, Pálfi György László, a MOME Tervezőgrafika tanszékének docense, és Kaszás Zoltán, a T-Systems Magyarország vezérigazgatója.

A legjobb megoldásokat beküldő osztályok drónokat és videós eszközöket nyerhetnek. A jelentkezés elindult, a négy diákból és egy tanárból álló csapatok április 28-ig regisztrálhatnak a legyelteis.hu oldalon.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.helloworldonline.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.